A héten eddig nem volt túl sok időm, most pótlom, ahogyan eszembe jutnak a dolgok.

Az eddigi legpoénosabb esemény a főnök fia volt, aki átpakoltatta velem az irodáját, mert neki éppen ahhoz volt kedve... végső soron fizetik a túlórát, szóval nem gond. A vicc az egérpadja volt, ugyanis megcsináltatta a SAJÁT  képét, amint éppen egy újság címlapján pózol. Nárcisztikus alak, de hát ez van :)

Ma eljutottam a világomat (ténylegesen) megváltoztató felismeréshez, miszerint nem árt, ha az embernek több, mint 1 ágyneműje van. Ez otthon természetes dolognak tűnt, itt nem teljesen az. Szóval lementem délelőtt ágyneműt vadászni Mayrhofenbe. A vasútnál még ittam egy kávét, meg érdekelt, hogy mi az a hatalmas nagy csődület, erre kiderült, hogy a kisvasút, ami idáig hozza a népet Jenbachból, ma éppen gőzmozdonnyal közlekedik. Ez a program bevonzott kb rengeteg nyugdíjasklubot (mondjuk, én is ott álltam fotózni :), akik direkt erre az alkalomra jöttek ide. Szóval a működő gőzmozdony pipa, irány az ágynemű. Megkérdeztem a büfében, merre lehet venni ilyesmit, megmondták, meg még azt is, hogy ma éppen Markt (vásár/piac) van a főutcán. Erre vártam már mióta, mert itt eddig csak boltokat láttam, olyan igazi jó magyar piachoz hasonlatosat nem. Ahol friss zöldség/gyümölcs van, a többi annyira nem izgat, csak onnan eddig általában jobbakat tudtam venni. A főutcán kicsit lehangolt a dolog, hogy ez inkább a Mihály-napi vásárra hajaz, nem a "Fórumos piacra", de ha már ott vagyok, akkor nézzük meg. Ugyanaz, mint a mi vásáraink 6-8 éve. Azaz még csak minden 4-5. árus "kisebbségi" (szerintem ez így ebben a formában nem rasszizmus, csak ténymegállapítás). Ugyanaz a népviselet, kalapok, szoknyák és elnyújtott kiáltás, mint otthon, csak itt németül mondják. De ugyanaz a bazár és ruha van, mint odahaza. Ez is megvolt, úgyhogy vissza az ágyneműért.

Megtaláltam a boltot, vettem ágyneműt és rájöttem valamire. Arra, hogy a saját élet elkezdésekor ha az embernek nincs brutálisan erős önkontrollja, akkor elveszett minden. Mert ha nem vigyázol, akkor beszippant a fogyasztói társadalom, és nincs megállás. Kb 10 perc alatt kiválasztottam a megfelelő lepedőt és takarót, ami szerintem illik a szobához, és az eladó meg elkezdte kérdezgetni, hogy nem kell-e még valami. Mivel sok időm volt, mondtam, hogy mutasson, hátha valami kell. Hiba volt. Nem tudtam, de kell még egy pár dolog. Amihez még egy pár, majd később még néhány. És ez így tovább. Az a baj, hogy ez egy öngerjesztő folyamat. Mert elmész, kiválasztod, agyalsz rajta, ha szerinted illik a többi dolgodhoz, akkor megveszed. Hazaviszed, elhelyezed, kipróbálod, nézegeted és jól érzed magad. Hiszen ezért vetted meg. És ha nem vigyázol, újra akarod ezt a bizonyos örömöt és megint veszel/szerzel valamit. Mert a lakberendezés tényleg jó és nekem is örömet okoz, de tudni kell megálljt mondani.

Ja igen, jutnak eszembe a dolgok. Tegnap, vagy előtte csomagokat kellett hordanom, és utána ez beszédtéma, mert megtöri a viszonylagos monotonitást. Mármint az a beszédtéma, hogy ki milyen extrább kocsi belső terét érinthette meg a saját két kezével :) Pl Lamborghini, Ferrari, ilyenek. Mentem le, láttam a brit rendszámot, a típust nem ismertem fel, mert külsőleg Mercedesnek látszott, de nem volt meg a szokásos jelzés, meg az volt ráírva, hogy Maybach. Jött a vendég, olyan csúf volt "szegényke", hogy akár főnemes is lehetett, erre nem derült fény. Kipakoltam, megyek vissza, erre a többiek már azzal fogadtak, hogy tudom-e hogy a Maybach alapfelszereltséggel 680.000 €? Nem vagyok nagy autóbolond, de ez azért szíven ütött... gyors fejszámolással 200.000.000 Ft, annyi pénz pedig nem létezik :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.